Prológus

Sziasztok!

Hát itt lenne a prológus, amit én igazából ilyen első fejezetnek képzeltem. Prológus írásban nem vagyok jó ezért inkább egy első fejezet szerűt írtam de a neve prológus marad. Azért remélem valakinek tetszeni fog. 

Jó olvasást!

Hát elérkezett ez a nap is, mint minden másik. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar ehhez a naphoz érek. Azt hittem sokkal több időt kapok a felkészüléshez, hogy egy új helyen éljek immáron egyedül. Az új hely felfedezetlen helyeket tárt elém, amiket mind fel is akartam kutatni, de tudtam erre nem lesz időm, hisz minden percemben tanulni fogok. Nem, mint ha sajnálnám. Természetesen azért mentem főiskolába, hogy tanuljak, nem azért, hogy ne legyek apám nyakán és, hogy a padban melegedjek. Mondjuk, azért elvárnám, hogy télen fűtsenek a tantermekben, mert nem szívesen fagynék jéggé. 

Még az otthoni szél simogatta az arcom és most az először nagyon is jól esett. A ház előtt álltam és vártam, hogy apukám kihozza a több tonnás bőröndjeimet, amikben igazából nincs is sok minden csak a hálószobám. Szeles idő volt Sacramento-ban, nem akart a szél egy kicsi megnyugvásra se találni, inkább élvezte, ahogy a hajakba kaphat és megzavarhatja a fák nyugalmát. A nyár nem volt a kedvenc évszakom mivel mindig meleg volt, de most ősziesedni kezdett és máris sokkal jobban tetszik. A fák levelei elkezdtek sárgulni és néhány már le is hullott. A bokrok kopaszodni kezdtem, mint sajnos néhány ember is ilyenkor, például Mr. Peterson. Nem olyan idős, hogy elkezdjen kopaszodni, legalább is én nem látom annak. A fején már csak pár csomó haj található szét szórva, amit elég érdekesen próbált eligazítani. Sajnos, így még kevesebbnek tűnt haja mennyisége. Talán még ő is hiányozni fog, de főleg a felesége Mrs. Peterson. Nagyon finom süteményeket csinált nekem és mindig szívesen fogadott, néha meghívott minket apával vacsorázni is. Nagyon kedves egy nőszemély. A másik szomszédunk egy kicsit mogorva úr. Olyan 70 körüli lehet már. Sok mindent meg élt. Ő is hiányozni fog az összes pöttyös, csíkos és mintás labdámmal, amit nem adott vissza nekem vagy az apukámnak, mert szerinte, amit ott van, az ott is marad. Félek elképzelni a házát belülről. 

A szél egyre jobban kezdett lecsendesedni, már csak pár hajszálat fújt a szemembe. Azonban pár perccel később el is állt és nem zavarta már az nap a növényeket. Más napra tartogatta az erejét.

Apum kicsit nagyobb erővel lendítette meg a kijárati ajtót, mint amire számított, száját széthúzta, majd elmosolyodott. Mindkét kezében a bőröndjeim voltak, amik nem engedték, hogy használatba vegye kezeit. Megállt mellettem, majd egy nagyot sóhajtott és letette mind két óriás bőröndöt a földre maga mellé. Egyik kezével rátámaszkodott a nagyobb utazótáskára majd még egyet sóhajtott. Vártam, hogy mondjon valamit, de úgy látszott ő se tudja, hogy ilyenkor mit kell mondani. Szerettük egymást apukámmal, nagyon jóban voltunk, de mindkettőnknek nehezére esett az érzelmeinket kifejezni. Neki azért, eleve mert férfiből van, nekem meg, azért mert a lánya vagyok és ezt örököltem tőle és az anyámtól is. Rendesen felállt majd felém fordult, én is felé fordultam. Nem kellett mondania semmit, tudtam, hogy mire gondol, hogy mennyire hiányozni fogok neki, hogy milyen üres és csendes lesz nélkülem a ház, és hogy unalmasak lesznek a napjai nélkülem. Nem tudta mit mondjon és én sem, de tudtuk, hogy mit érez a másik, ha bele néztünk a szemébe. Szerencsés voltam, hogy ő van nekem, ő is szerencsés volt, hogy vagyok neki és mindketten szerencsések voltunk, hogy vagyunk egymásnak. Nehéz időkön mentünk keresztül és fogunk is, de ha eddig meg tudtuk oldani és túléltük, akkor ezek után is sikerülni fog. 

Felém hajolt és jó szorosan megölelt amennyire csak tudott és én is őt. Igaz még egy hosszú út állt előttünk a suliig, amit együtt teszünk meg, de tudtuk, hogy jobb lesz, ha a búcsúzkodást hamarabb ejtjük, meg mint, hogy a suliba érnénk. Természetesen ezt is ő javasolta, mivel nem akart leégetni, hogy én apuci pici lánya vagyok, mert tudta, hogy vannak emberek, akik ezzel viccelődnének, de ha tudnák mik történtek velünk, nem tennék.